Kulcs- és zárproblémák

Péntek délben reggeliebéd és a német csatorna kora délutáni híradója után úgy döntöttünk, hogy munkakezdés előtt kimegyünk még egy kicsit netezni az Internetzaalba. Igen ám, csakhogy nem tudtam bezárni a bungaló ajtaját. Eddig is trükkös volt a zár, most is azt hittem, hogy én bénázok, de C se tudta sokadszori próbálkozásra se. Így hát némi tanakodás után úgy döntöttünk, hogy oké, akkor így hagyjuk, eddig se jött be senki illetéktelen, ne most kezdjék el.

Másfél óra után visszatérünk a kis házikónkba, Emilia a kanapén fekszik a laptopjával, a tévében valami reality megy. Elkezdtem gyártani szendvicseket, mikor is nem túl kommunikatív kisasszony megjegyzi, hogy amúgy nyitva volt az ajtó, de nem volt itthon senki. Ne csináljunk ilyet, mert az egyik ismerőse csak 5 percre ment ki, és elvitték minden értékes holmiját. Mondom, nem direkt hagytuk nyitva, nem tudtuk bezárni, nem működik a kulcs. Akkor ő odaadja addig nekem az övét mára, hogy tudjak mozogni, 10-ig úgyis dolgozik, neki nem kell. Köszöntem szépen, de azért a biztonság kedvéért kipróbáltam, hogy azzal működik-e. Hát nem. Megpróbálta ő is, neki se ment. Hajaj.

Mivel indulás előtt mindig be kell menni az irodába, megbeszéltük, hogy akkor jelezzük a problémát. Hát igen. Csak szerettük volna jelezni, mert az iroda ajtaja zárva volt. Találtunk egy Rieffes telefonszámot, elvileg ők felelnek a szállásokért, úgyhogy gyorsan beírtam a telefonomba és elmentettem. Közben C-nek odakiáltott egy faszi, hogy telefonon keresik. Valamelyik menedzser volt, hogy 15-össel kezdődik az autója rendszáma, és hogy ott van benne a kulcs. Vagy valami ilyesmi. Túl gyorsan történt, nem tudtuk megbeszélni. Egy ideig a pasassal együtt keresték a kulcsot a kocsi körül, majd miután meglett, mindenki beszállt, én adtam egy búcsú csókot a szerelmemnek, aztán visszaindultam a bungalóhoz, mert ugye nyitva maradt és elég sok értékes dolog van benne…

Felhívtam a Rieffes csávót, aki éppen autóban ült és alig értettük egymást. Elmondtam neki, hogy mi a szitu, melyik bungalóról van szó, ki vagyok, erre ő visszamotyogta ezeket, majd mondott még valamit, de nem nagyon értettem. Letette.

Nos, azóta várom, hogy jöjjön, vagy legalább Jaroslaw hazaérjen, hogy tudjak valamerre mozogni, de semmi…

Húsz perccel később meghallottam, hogy Zaneta és Konrad hazaértek, gyorsan átrohantam hozzájuk segítséget kérni. Zaneta nagyon kedves és aranyos volt, de sajnos ez nem az ő hatásköre. Megígérte, hogy felhívja a Rieffest, hogy holnap reggel/délelőtt cserélje ki a zárat. Meglátjuk, mi lesz belőle.

***

Szombat délelőtt még mindig senki nem volt nálunk zárügyben, ráadásul a lakótársak is leléptek elég korán. J dolgozott, Emilia meg a haverjaival lógott, szóval maradtunk mi ketten C-vel, hogy vigyázzunk a „házra”. Hát a francokat! Nem fogunk egész nap otthon ülni, pláne, hogy iszonyat meleg volt éjjel is, nappal is, alig aludtunk néhány órát, azt is csak szenvedve. Gyorsan bekaptunk egy-egy zsemlét, összeszedtük a cuccainkat, és elindultunk Németországba öcsémékhez és barátokhoz.

Dáviddal csak egy órára találkoztunk, mert mennie kellett melózni, Ádámmal már több időt töltöttünk, elvittük vásárolni is, bár nem kimondottan neki kellett, hanem Dávidnak, meg úgy a 49B emeletének. Előtte voltunk kirándulni is, végül is szép kis nap volt, csak SOHA TÖBBET ÉHEN! 11-től este 8-ig csak az az egy-egy zsemle volt bennünk, mert mindig mindenkit magunk elé helyezünk, de mostantól előbb kajálunk, csak azután mozdulunk bármerre is. A szennyest is elcipeltük, de végül nem volt alkalmunk mosni, inkább úgy döntöttünk kilenc után, hogy hazaindulunk, mert elég fáradtak voltunk, illetve kicsit frusztrált is a zárprobléma: mi van, ha időközben kicserélték, és új kulcsokat kaptunk, de mivel mi nem voltunk ott, nekünk még nincs? Akkor hogy fogunk bemenni, ha a többiek leléptek otthonról?

Fél 11 körül értünk haza, ha jól emlékszem, J otthon volt, és a zárral sem babrált senki, ugyanolyan állapotban volt, mint mikor délelőtt otthagytuk. Viszont nagy meglepetésünkre, mind a négy mosógép szabad volt a mosodában (ilyet még sosem láttunk), gyorsan le is csaptunk kettőre, egy órán belül már minden cuccunk a szárítóban volt, és hajnal egyre az is végzett. Az alvás megint nehezen ment, mert továbbra is iszonyatosan párás, fülledt volt a levegő, ráadásul Emilia egész éjjel, hajnalban és reggel ki-bejárkált a házból és vihogott. Nem tudom, mit szedett be, vagy mit szívott, de sosem láttuk még azelőtt ilyennek… Vasárnap reggel nyolckor nyitott ajtónál, nyitott ablaknál röhög a barátaival, nem számít, hogy egy méterre tőle van két hülye, aki aludni szeretne. 9 körül végül elcsendesedtek, szundikáltunk úgy délig, aztán pörköltfőzés, Lidl, séta a közeli parkban. A bungaló ajtaja persze továbbra sem volt zárható, aznap se jött senki, hogy megcsinálja.

Na de! Hétfőn (azaz ma) reggel negyed 10-kor dörömbölnek az ajtónkon, felriadok, kirohanok, holland karbantartó, jött zárat szerelni. Mondom az szuper. Odaadtam neki a régi kulcsot, Emilia is előbújt a szobájából, ő is odaadta, aztán öt perc múlva már új zárral rendelkeztünk. Igaz, kulcs még csak kettő van hozzá négy helyett, de a fickó megígérte, hogy másoltat és otthagyja őket az OTTO irodában. Szóval a cuccaink most már talán biztonságban vannak.