Mire a poszt online elérhetővé válik, valószínűleg már
tegnap volt, de annyi baj legyen. :)
Mivel 14-én mindketten dolgoztunk (ellentétes műszakban, így
szinte nem is találkoztunk egymással), még szerdán este befaltuk C-vel a
szülinapi tiramisut, ami ugyan nem volt rossz, de megállapítottuk, hogy E
sokkal jobbat készít házilag. Reggel kicsit morcos voltam, mert éjszaka hol
a szúnyog zümmögésére ébredtem, hol arra, hogy C csodakenőcsöt keres, vagy éppen
próbálja lecsapni az utálatos kis dögöt. Az lett volna az első éjszaka a héten,
amit ténylegesen átaludhattam volna mindenféle megszakítás nélkül, de úgy
tűnik, erre hétvégéig várnom kell. Sebaj. Kipattantam az ágyból, felöltöztem,
megreggeliztem, elkészültem, búcsúcsókot leheltem az
ágyban durmoló C arcára, és bepattantam Paraj buszába. Ez egy utálatos, paraszt
sofőr, ezért lett Paraj. Nem beszél semmilyen emberi nyelven, és full bunkó
mindenkivel, aki nem lengyelül szól hozzá. Bedugtam a fülesemet a fülembe, mire
direkt felhangosította az idegesítő enerdzsi mixét, ami folyton szól az
autóban. Én erre megeresztettem egy szánakozó mosolyt, és felnyomtam a hangerőt
a telómon tízesre. Rajtam nem fog ki.
Fél tíz után öt perccel már a Docdata
bejárata előtt álltam, két perccel később pedig már az emeleten voltam a
kantinban. A biztonsági őr lehet, hogy megneszelte, hogy szülinapom van, mert
elmaradt a szokásos fémdetektoros átvizsgálás. Intett a fejével, hogy menjek
nyugodtan, én meg rámosolyogtam és mentem nyugodtan. Letettem a cuccomat a
szokásos polcomra, leültem az asztalhoz, mikor is észrevettem Vojtech-et (cseh
srác, tök jó fej) és a ModusLinkes szlovák lányt (elfelejtettem a nevét, talán
Ewa, de nem vagyok benne biztos) a csocsóasztalnál. Vojtech gólt lőtt, a labda
felém gurult a padlón, észrevettek, vidáman köszöntek, majd kérték, hogy
csatlakozzak hozzájuk. Hát jó. A csajszival ketten voltunk, Vojtech egyedül, de
így is elvert minket 10-1-re. Csúnya vereség volt, de legalább jól
szórakoztunk. :) Máris jókedvűen indult a nap.
Megint a második emeletre voltam
beosztva, az első adagom könyv volt, de utána már csak DVD-kkel foglalkoztam,
és szigorúan vonalkóddal kifelé helyeztem el őket! (Majd egyszer máskor leírom
a sztorit.) Szóval tíztől öt óráig dolgoztam, jól elvoltam, még mindig szeretem
ezt csinálni. Főleg, ha a második emeleten vagyok a könyveknél, CD-knél,
DVD-knél. Ötkor kicsekkoltam, gyorsan megnéztem a teljesítménytáblázatot, és
örültem magamnak, hogy a negyedik helyen szerepelt a nevem. Mázlim volt, mert
Paraj ötre jött egy másik részlegen dolgozó lányért, így nem kellett várnom a
fuvarra, de bunkó uraság még mindig nem képes a köszönésre. Útközben írtam
SMS-t a menedzsereknek, hogy a kiírtnál hamarabb végeztem és mindjárt érkezem
vissza Ossba. Csakhogy tudják, nekem már nem kell fuvart szervezniük. Na, nem
mintha annyira törnék érte magukat… Szerdán is végigdolgoztam a napot, a teljes
9 és fél órát, erre nem volt autó, mert fél kilencre úgyis vittek a Docdatába
embereket, hát mit nekem az az egy óra várakozás… Szóval most mázlim volt.
Háromnegyed hatra hazaértem. Gyorsan betoltam egy nutellás kenyeret, majd
magamhoz vettem a netbookot és kimentem netezni kicsit. Rengeteg üzenet és
értesítés fogadott Facebookon, ezúton is köszönet érte mindenkinek, de amint
időm engedi, úgyis fogok egyesével válaszolni rájuk. (Szerk.: A válaszolás időközben megtörtént.) A legnagyobb meglepetés
viszont…EZ ITT A REKLÁM HELYE (bár valószínűleg nem sokaknak fog bármit is
mondani). Nagyon meghatódtam, annyira édesek, aranyosak voltak a
szerkesztőtársaim! Egyáltalán nem számítottam semmi ilyesmire, pláne azok után,
hogy szegényeket mennyire hanyagolom, mióta kint vagyunk Hollandiában. Még jó,
hogy ilyen megértőek. <3 Sajnos hamar be kellett fejeznem a netezést, mert iszonyat hideg van itt az elmúlt napokban, így aztán az egész estémet Chuck nézéssel és Sims 4-ezéssel töltöttem, ugyanis kijött a CAS
demója. :D Eleinte húztam a számát, meg ugye már a hárommal sem voltam kibékülve,
de eme ízelítő alapján azt mondom, jöhet! Csak maradjon meg ez a fajta
gördülékenység a játékban is, mint a demóban, és akkor nem lesz baj. :)
Éééés 23:40 van. 25 évvel ezelőtt ebben a pillanatban
születtem meg. Te jó ég! Negyed évszázad! Az a vicces a dologban, hogy mikor
tinédzser voltam, úgy gondoltam a húsz év felettiekre, hogy milyen érett
felnőttek, de így, hogy öt éve taposom a második ikszet, valahogy nem ezt
érzem. Még a harmincasok is fiatalok! :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése