Esküvői készülődés II.

Pénteken korán kidobott minket az ágy. Az izgatottságtól már hajnalban felébredtünk, és a macskagyökér sem igazán segített a visszaalvásban. Utolsó nap jegyespárként, ráadásul rengeteg teendő várt még ránk. Folyamatosan az órát lestem, ki mikor érkezik, hova, mit kell még elintézni addig és persze utána. Közben a konyhában lefolyó-ügyben még mindig káosz volt, anya idegroncs, nagy nehezen azért sikerült lenyugtatni. Késői reggeli után C elindult a barátokért Szerencsre, én pedig felvertem a nagyobbik öcsémet, hogy segítsen takarítani. Anyával kiegészülve délre patyolat tisztává varázsoltuk a házat. Míg száradt a kő, Helgával csevegtem egy sort telefonon, aztán időpontot egyeztettem a városházára, ami sajnos pont egybeesett a barátok érkezésének időpontjával. C alig tette ki őket mamáéknál, már rohantam át, hogy pattanjon vissza az autóba, mert mennünk kell. Így hát gyors üdvözlést követően máris magukra hagytuk a vendégeinket. Közben Marcival is tudattam, hogy valószínűleg nem leszek otthon, mikor megérkezik, de ne aggódjon, mert mindenki nagyon kedves és barátságos. Persze ráparázott, de hát nem hibáztatom érte, én is pontosan ezt tettem volna a helyében. :D

Elseatkáztunk a városházára, és kellemesen csalódtunk a házasságkötő teremben. Egész korrekt volt a hely. A szervezőkkel mindent egyeztettünk, majd kipróbáltuk az előző este írt audio CD-t, amin a ceremóniához szükséges, gondosan összeválogatott zenei aláfestések voltak. Tökéletesen működött. Kifizettünk még 10000Ft-ot a jogdíjakért, amiről az a véleményem, hogy… nem…  inkább nem is kommentálom. Szóval hazafelé még gyorsan beugrottunk a DM-be vattakorongért, a Collegnóba pedig asztalfoglalásért, és mire visszaértünk mamáékhoz, az aznap érkező vendégeink nagy része már ott volt, imádott nagymamám áldozatául esve: szedjetek, vegyetek, egyetek. :D Nagy ölelgetések, puszilkodások, beszélgetések, majd kávézás után egy kis kitérővel továbbindultunk a panzióba, hogy elfoglaljuk a szobáinkat, és nekilássunk a teremdíszítésnek. Ja, időközben valaki bevitte a sütiket, italokat, tyúkokat is, csak sajnos nekem ezekről nincs pontos információm. Bár valami olyasmi rémlik, hogy az italnagyker pont bezárt, mire odaértek volna, így szombat délelőtt lett belőle.

De vissza a panzióhoz.

Örömködve száguldottam be fél négy – négy óra körül egy HALOTTI TORRA! Á, nem volt ciki, dehogy… Kissé megszeppenve és értetlenkedve kértem el a szobáink kulcsát, mert az előzetes megbeszélések alapján péntek délután négy órától elvileg miénk volt a hely. Na, de egy kis csúszáson mi nem akadtunk fent, lecuccoltunk és csevegtünk, míg rendeződtek nagyjából odalent a dolgok, és C is visszaért a küldetéséről. (Már fogalmam sincs róla, hol volt.) Összekészítettük a díszítéshez szükséges dolgokat, és levonultunk a terembe, ami az asztalok elrendezését leszámítva még mindig nem állt készen a fogadásunkra. Fehér helyett bézs színű, lekajált terítő a MI asztalainkon, majdnem teljes terítékkel… Szegény pincérlánynak volt dolga, miután C hangot adott jogos nemtetszésének – ekkor én voltam küldetésen, avagy lövésem sincs, hol tartózkodtam. A díszítést végül megkezdtük, de konkrét ötlet híján elég döcögősen ment, ám szerencsénkre időközben Niki és Szandra is csatlakozott a társaságunkhoz, odatéve magukat kreativitás terén. Vicces, hogy folyton kérdezgették tőlem:” Tetszik? Jó lesz így? Hogy jobb? Min módosítsunk?” – Én meg annyira fáradt és éhes voltam már, hogy nem is igazán érdekelt az egész. Csak túl akartam lenni rajta és az ültető kártyák újrarendezésén. De ezúton is hálás köszönet MINDENKINEK, aki közreműködött a terem kékké varázslásában. <3

Nyolc óra előtt egy kicsivel végül sikerült megérkeznünk az előzetesen lefoglalt teltházas Collegnóba. Nagyon vágytam már a Ceasar salátájukra a pizzakenyérrel, de megvártuk, míg mindenki odaért. (Nem fértünk be a kocsiba nyolcan, plusz Janka telefonált, hogy a városban van, úgyhogy C gyorsan elment érte.) Mire mindenki beesett, kettészedtük a társaságot a két asztalhoz leánybúcsú és legénybúcsú címen. Nagyszerűen éreztem magam, annyira jó volt ismét barátok közt lenni! És újfent megbizonyosodtam róla, attól, hogy nem kommunikálunk napi szinten a másikkal, még fontosak vagyunk egymásnak, és annyira jó személyesen találkozni! :) Vacsora után Szandra és Niki nélkül visszamentünk a panzióba, hogy italozással és némi játékkal folytassuk az estet. A kötelező legánybúcsús feladatok teljesítése és egy Voltaren után hajnal három körül fülfájósan bekómáltam az ágyba, a többiek még továbbmulattak.