Már megint hónapok teltek el a legutóbbi bejegyzés óta, és
valljuk be, az sem tartalmazott éppen aktuális információkat. Még vendégmunkás
életünk utolsó heteit, napjait, óráit foglalta össze, pedig a keletkezésének
időpontjában már közel négy hónapja itthon tartózkodtunk. Vajon mi lehet ennek
a csúszásnak az oka? Kereshetnék kifogásokat, de eh, áldott lustaság. És persze
mindig találok jobb elfoglaltságot a blogírásnál. Pedig aztán bővelkedtünk ám kalandokban!
Gyorsan megpróbálom - legalább felsorolás szintjén - összeszedni a jelentősebb
pillanatokat:
- Négy felejthetetlen nap Franciaországban a világ legjobb vendéglátójával és a világ talán legkomorabb (akkor) majdnem kilencévesével! Azért a francia kiejtésemmel sikerült mosolyt csalnom az arcára. :P Na de szavak helyett beszéljenek inkább a fotók. Metz, Nancy, Strasbourg. Mon Dieu! J’ adore France! (Senkit ne tévesszenek meg az elcsigázott fejek, azok csak az otto utóhatásai. Tényleg nagyon jól éreztük magunkat. :))
- Road trip Baranyába! Egy hetes (?) relax, izgulás, vajon megkapjuk-e a fizunkat. Megkaptuk! Boldogság!
- Mini (500 km nekünk már semmi :P) road trip Zemplénbe. Sütés, főzés, karácsonyozás. Pandás selfie. :3
- Nemzetközi szilveszteri házi buli Budapesten.
- Álláskeresés, konfliktusok és azok kezelése, Jabil toborzás Debrecenben, problémás öcs eltűnése Hollandiában, problémás öcs hazaérkezése, tripla szülinapozás, családi viszályok, még mindig munkanélküliek vagyunk, egyre nagyobb a nyomás és a stressz, egy hét külön, biztos ígéret, hogy elindul a villanyszerelő kurzus, lelkesedés, pofára esés, állásajánlat a Jabilból, ápr. 14-től munkaviszony.
- Egy hét alatt lakáskeresés, foglalózás, beköltözés. Nem éppen olyan pozícióban húzzuk az igát tizenkét órában, mint amit ígértek, de kitartóak vagyunk.
- Palacsintázás Ettivel és Solyával.
- Vendégek Baranyából, kirándulások. :)
- Egyre több probléma a munkahelyen, bizonytalanság,
álláshirdetések böngészése, jelentkezgetések, C Vodafone-os interjúja: „Fuckin’
nailed it!”. Testhezálló karriernek
ígérkezik, szóval nagyon drukkolok neki, és maximálisan támogatom, ahogy csak
tudom. Az elmúlt hetekben kissé eluralkodtak felettünk a negatív érzelmek és gondolatok, ez pedig bizony
rányomta bélyegét a mindennapjainkra. Képesek voltunk lényegtelen apróságokon
összeveszni, és önkéntelenül is mindenért a másikat okolni. Végül is nem csoda.
Együtt élünk, együtt dolgozunk, így egymáson kívül kb. senkivel nincs
kapcsolatunk, ami valljuk be, nem kimondottan egészséges. Beszélni persze sokáig
nem beszéltünk ezekről a frusztrációkról, inkább elnyomtuk őket, de aztán egy
kevésbé szép éjszakán borult a bili. Minden idióta sérelmünket megosztottuk a
másikkal, és ráébredtünk, hogy mennyire túldramatizáljuk a dolgokat. Nem létező
ítélkezést gondoltunk a szavak mögé - ez különösen rám volt jellemző, de úgy
vélem, mostanra sikerült megszabadulnom ettől a sértődékeny, hisztis nőtől. :)
A lelkizésünk óta sokkal felszabadultabb vagyok, és ha még rám is törnek néha a
nyomasztó gondolatok, igyekszem kielemezni, és ezáltal kiirtani őket. Jelenleg
mindenre képesnek érzem magam, úgyhogy bízom benne, hogy befutnak azok a
hívások, hogy megmutathassam leendő munkáltatómnak, milyen nagy hasznára
lehetnék tudásommal és eddigi tapasztalataimmal. :) Addig is nyitott szemmel,
füllel járok, építem a kapcsolatokat, Ti pedig ne habozzatok jelezni, ha
tudomásotok van miskolci állásról, majdnem minden érdekelne, hosszú és rövid távon
egyaránt. Egyébként jelenleg (most biztosan sokan ki fogtok nevetni) egy -
szerintem - életképes ifjúsági regénysorozaton dolgozgatok szabadidőmben,
amivel lehet, hogy a későbbiek során még komolyabb terveim is lesznek, ám ha
mégsem jön össze, majd a leendő gyerekeink jót fognak szórakozni az anyjuk
kreatív elméjén. Legalábbis remélem. :D Apropó, a „Ki nyúlta le a 130 eurónkat?”
rólunk szóló mese megvolt? Ha nem, katt a címre. ;)
Ölelés Mindenkinek!
