Nem hittem volna, hogy ez valaha is bekövetkezik. Három pörgős nap után Dávid öcsém úton van Weeze felé, hogy élete egyik legnagyobb kalandját élje át. Kicsit izgulok érte, jobban, mint tavaly Ádámért, pedig vele ellentétben ő legalább volt már Szlovákiában. (Na nem mintha a családi jégkrémezés olyan nagy külföldi tapasztalatnak számítana.)
Egy ideje már pedzegette, hogy követni akarja a példánkat, de tényleges elhatározásra csak múlt pénteken jutott, miután délben hazaesett az iskolából. Legalább hússzor megkérdezte, hogy mit mondjon Otto Workforce-os Julinak, ha felhívja, én pedig húsz alkalommal válaszoltam neki ugyanazt. (Igazából nem, sajnos nem vagyok ennyire türelmes.) Hazament, majd pár órával később jött a telefon anyától, illetve a fészbúkos üzi tőle, hogy hétfőn délután kettőre kapott időpontot Julitól. Volt nagy örömködés, hogy már ilyen hamar mehet, meg is ünnepeltük egy hadseregnyi melegszendviccsel, majd egy hajnalig tartó zombigyilkolással. Pontosabban C meg ő. Meg E és B. Én játékra használható gép (és ötödik karakter) híján a készülőben lévő honlapunkkal foglalkoztam. Szombaton közös filmezést tartottunk, miközben én rohangáltam a konyha és a nappali között, hogy fincsi (húsleves + paprikás csirke) vacsi legyen az asztalon. Néha-néha váltottunk pár szót angolul, de nem készültünk különösebben a tesztre. Vasárnap délután láttam rajta először, hogy izgul, bár igyekezett leplezni. Megírtuk az önéletrajzát (anyáét is kipofoztuk), majd még egyszer elmondtam neki, hogy mikre számíthat másnap. Sikeresen vette az akadályt. Boldogan és elégedetten jött haza, ráadásul azzal a hírrel, hogy akár már pénteken kiutazhat! Lett is nagy riadalom a családban, főleg anya részéről, hiszen legkisebb gyermeke is kirepülni készült a fészekből.
Kedd délelőttünk vásárlással, illetve bankszámlanyitással telt. Ezúton is gratulálok az Erste Bank HR-esének, aki úgy gondolta, hogy V. M. alkalmas az ügyintézői pozíció betöltésére. Röviden tömören: bunkó állat. Nem csoda, hogy inkább a kedves Raiffeisenes hölgyet választottuk. A feltételek nagyjából azonosak voltak, bár az Ersténél talán kedvezőbb lett volna a külföldi ATM használat, de mivel a Raiffeisen is VISA kártyát bocsát Dávid rendelkezésére, nem lesz ezzel gond, bárhol tud majd díjmentesen azzal fizetni. Két bankozás között próbált fuvart szerezni magának péntekre, azonban a legolcsóbb fuvarosnál már nem volt szabad hely. Aztán telefonált Juli, hogy tényleg megkapta a munkát, amint tud, menjen be hozzá szerződést kötni. Ekkor én éppen anyával beszéltem, aki a hírtől durván kétségbeesett. Hazaértünk, és csak azt hajtogatta, hogy ez nem fog menni, nincs rá pénz, hogy elinduljon, egyébként sincs fuvar, és még különben sem mosta ki az ágyneműjét, a plédjét, nincs bőrönd, stb. stb. Szóval volt néhány igen feszült óránk, de a végére minden jól alakult. Neten találtunk fuvart, Dávid le is foglalta rögtön. 110 €. Aztán míg én nagyjából összecsomagoltam, addig anya kiszellőztette a fejét és sok-sok hasznos cuccot vásárolt öcsinek. Ádámtól kölcsönöztünk némi eurót, apánk is adott, majd másnap Attiláék is hozzátettek, így az első fizetésig, illetve a bankkártyája megérkezéséig ki kell tartania. Szerdán kora reggel vonatra szállt, Budapesten elintézte az erkölcsi bizonyítványt, majd bement Julihoz aláírni a szerződést. Két hónapra kapta a Flextronicsba. Ma pedig (illetve most, hogy már elmúlt éjfél, inkább tegnap) délután fél egykor felszállt a csomagjaival a buszra, hogy átszelje Európát egy ígéretesebb jövő miatt.
Mi következünk.
