Hal a vízben

Hát gyerekek, visszaolvasva az előző bejegyzéseket, Hollandiáról, az Otto Workforceról és az azt követő első hónapokról csak ezzel a címmel tudtam előállni. D a legutóbbi posztjában még a saját álláskereséséről írt és arról, hogy milyen jól sikerült az interjúm a Vodafone székházban. Valójában azon a ponton már biztos volt, hogy megszabadulunk az első hazai közös munkahelyünktől a Jabiltől (Hegyiék strandbüféit leszámítva) és Miskolcon, a lakásunk közelében igyekszünk majd valami élhető munkahelyet találni, ha már a város és környezete olyannyira belopta magát a szívükbe. Ő azóta elhelyezkedett, nem is egyszer, mókás lenne a nyári és kora őszi hónapokat összefoglalni, de most legyen elég annyi: dolgozott egy hónapig egy könyvesboltban, ahonnan a város szerte hírhedt vezetőség miatt csak egy durva cselt alkalmazva tudott úgy megpattanni, hogy a bérét is megkapja. Persze azt is teljesen feketén. Közben gyári munkára is vállalkozott a Boschnál, ahol a betanítás végét sem érte meg a karrierje, majdnem egy napig pedig leves futárként dolgozott. Októberben sikerült végül elhelyezkednie egy olyan vállalkozásnál, ahol végre tanulhat dolgokat, de sajnos szembe kell néznie a saját félelmeivel. Már nem az első üzletben dolgozik a Wondex Kft színeiben, sok időt tölt a raktárukban, és cég minden kereskedelmi egységében leltározott már. Sajnos az ügyfelekkel való személyes kapcsolatot nem érzi mindig erős oldalának, de az ő munkája rengeteg más aspektusból áll, és mint raktári tapasztalatokkal bíró logisztikust, előrelépési lehetőségekkel kecsegtetik. Mit is vártunk, mikor eleve szuperhős pozícióra pályázott a céghez? Ez idő alatt én a Vodafone callcenterében tanultam látástól mikulásig. Nagyon barátságos és kedves embereket ismerhettem meg, az irodai környezet az épületeket összekötő üveg folyosóról a városra nyíló kilátással pedig azonnal a szívemhez nőttek. Sajnos az én gyakornoki karrieremben is a stresszkezelés, a panaszos ügyfelek hívásainak szakszerű, pontos, de futószalag-szerű kezelése jelentette a törést. Az én munkám másból sem állt. A sikeres záróvizsga után Baranyába látogattunk drága, azóta picit lerokkant nagyapám szülinapjára, majd visszatérve Miskolcra új munkakör után néztem. Hamarosan érkezett is a mindmáig feldolgozhatatlanul komoly lehetőség, a Patec Precision Kft. HR ügyintézője képében, aki több körös interjúkon át, minden alkalmatlanságom ellenére (talán a közös alma mater miatt) fejébe vette, hogy márpedig én leszek az új beszerzőjük. Autóipari beszállítók vagyunk fémipari termeléssel, sajtolással foglalkozunk - tudtam meg. Már az első napokban önálló tárgyalásokat vezettem beszállítókkal, és egy segítőkész, de már távozni készülő kolléganőtől igyekeztem megtanulni, az egy személyes, közvetlenül a szingapúri igazgató alá rendelt vezetői pozícióm csínját-bínját. Sajnos ez a kellemes és tanulságos szakasz mindössze 2 azaz kettő napig tartott, majd alám raktak egy tekintélyes céges autót (fekete 2008-as Passat) és rám raktak minden létező anyagi és emberi felelősséget, a vámügyintézéstől a gyártási alapanyagok beszerzésén át a nyomtatópapírig és felmosórongyokig. Összesen és papíron öt napos pályafutásomnak felmondással vetettem véget, egy egyszerű gyári, vagy sofőri munka reményében. Nem kérdés, hogy a tárgyalásokra és a beszerzést övező kommunikációs feladatokra messzemenőkig képesnek éreztem magam, továbbá az ázsiai és magyar kollégáim is így éreztek. A minden előképzettség vagy tapasztalat hiánya ellenére rám zúduló feladatok és felelősségek köre rémített meg addig a pontig, amikor tényleg csak egy egyszerű megélhetést akartam magamnak, komoly döntések nélkül. Így majdnem recepciósnak álltam a miskolci Uni Hotel-ben, sőt a Takata Safety Systemsnél is második körös jelölt voltam egy helyi légzsák gyárban, ahol csehországi betanulással autóipari operátorokat kerestek, mikor végre aláírhattam egy újabb határozatlan idejű szerződést a Tízpróba Magyarországgal, ismertebb nevén a Decathlon áruházlánccal. Régi vágyam volt egy ilyen sportboltban elhelyezkedni, miután 2014 elején már dolgoztam két holland turnus közt a nyíregyházi áruházukban biztonsági őrként. Midőn-e sorokat írom, épp az első munkanapomra készülök, igyekszem a legjobb állapotba hozni a lakást rengeteg takarítással, rendezéssel és apró javításokkal, hogy jövő héttől a legkényelmesebb, és legkevesebb figyelmet igényelje a dolgos hétköznapok után. Most viszont indulás D elé a belvárosba, végigjárjuk együtt a Kocsonya Farsang belvárosi helyszíneit (ha már útba esnek) és igyekszünk eldönteni, hogy érdemes-e kimenni este Bëlgára, így két munkanap közt, fáradt feleséggel. :)

Méltatlanul hanyagolt

Már megint hónapok teltek el a legutóbbi bejegyzés óta, és valljuk be, az sem tartalmazott éppen aktuális információkat. Még vendégmunkás életünk utolsó heteit, napjait, óráit foglalta össze, pedig a keletkezésének időpontjában már közel négy hónapja itthon tartózkodtunk. Vajon mi lehet ennek a csúszásnak az oka? Kereshetnék kifogásokat, de eh, áldott lustaság. És persze mindig találok jobb elfoglaltságot a blogírásnál. Pedig aztán bővelkedtünk ám kalandokban! Gyorsan megpróbálom - legalább felsorolás szintjén - összeszedni a jelentősebb pillanatokat:

Távozás az Otto Slaveforce-tól.

• Négy felejthetetlen nap Franciaországban a világ legjobb vendéglátójával és a világ talán legkomorabb (akkor) majdnem kilencévesével! Azért a francia kiejtésemmel sikerült mosolyt csalnom az arcára. :P Na de szavak helyett beszéljenek inkább a fotók. Metz, Nancy, Strasbourg. Mon Dieu! J’ adore France! (Senkit ne tévesszenek meg az elcsigázott fejek, azok csak az otto utóhatásai. Tényleg nagyon jól éreztük magunkat. :))

• Road trip Baranyába! Egy hetes (?) relax, izgulás, vajon megkapjuk-e a fizunkat. Megkaptuk! Boldogság!

• Mini (500 km nekünk már semmi :P) road trip Zemplénbe. Sütés, főzés, karácsonyozás. Pandás selfie. :3

• Nemzetközi szilveszteri házi buli Budapesten.

• Álláskeresés, konfliktusok és azok kezelése, Jabil toborzás Debrecenben, problémás öcs eltűnése Hollandiában, problémás öcs hazaérkezése, tripla szülinapozás, családi viszályok, még mindig munkanélküliek vagyunk, egyre nagyobb a nyomás és a stressz, egy hét külön, biztos ígéret, hogy elindul a villanyszerelő kurzus, lelkesedés, pofára esés, állásajánlat a Jabilból, ápr. 14-től munkaviszony.

• Egy hét alatt lakáskeresés, foglalózás, beköltözés. Nem éppen olyan pozícióban húzzuk az igát tizenkét órában, mint amit ígértek, de kitartóak vagyunk.

• Palacsintázás Ettivel és Solyával.

• Vendégek Baranyából, kirándulások. :)

• Egyre több probléma a munkahelyen, bizonytalanság, álláshirdetések böngészése, jelentkezgetések, C Vodafone-os interjúja: „Fuckin’ nailed it!”.  Testhezálló karriernek ígérkezik, szóval nagyon drukkolok neki, és maximálisan támogatom, ahogy csak tudom. Az elmúlt hetekben kissé eluralkodtak felettünk a negatív érzelmek és gondolatok, ez pedig bizony rányomta bélyegét a mindennapjainkra. Képesek voltunk lényegtelen apróságokon összeveszni, és önkéntelenül is mindenért a másikat okolni. Végül is nem csoda. Együtt élünk, együtt dolgozunk, így egymáson kívül kb. senkivel nincs kapcsolatunk, ami valljuk be, nem kimondottan egészséges. Beszélni persze sokáig nem beszéltünk ezekről a frusztrációkról, inkább elnyomtuk őket, de aztán egy kevésbé szép éjszakán borult a bili. Minden idióta sérelmünket megosztottuk a másikkal, és ráébredtünk, hogy mennyire túldramatizáljuk a dolgokat. Nem létező ítélkezést gondoltunk a szavak mögé - ez különösen rám volt jellemző, de úgy vélem, mostanra sikerült megszabadulnom ettől a sértődékeny, hisztis nőtől. :) A lelkizésünk óta sokkal felszabadultabb vagyok, és ha még rám is törnek néha a nyomasztó gondolatok, igyekszem kielemezni, és ezáltal kiirtani őket. Jelenleg mindenre képesnek érzem magam, úgyhogy bízom benne, hogy befutnak azok a hívások, hogy megmutathassam leendő munkáltatómnak, milyen nagy hasznára lehetnék tudásommal és eddigi tapasztalataimmal. :) Addig is nyitott szemmel, füllel járok, építem a kapcsolatokat, Ti pedig ne habozzatok jelezni, ha tudomásotok van miskolci állásról, majdnem minden érdekelne, hosszú és rövid távon egyaránt. Egyébként jelenleg (most biztosan sokan ki fogtok nevetni) egy - szerintem - életképes ifjúsági regénysorozaton dolgozgatok szabadidőmben, amivel lehet, hogy a későbbiek során még komolyabb terveim is lesznek, ám ha mégsem jön össze, majd a leendő gyerekeink jót fognak szórakozni az anyjuk kreatív elméjén. Legalábbis remélem. :D Apropó, a „Ki nyúlta le a 130 eurónkat?” rólunk szóló mese megvolt? Ha nem, katt a címre. ;)
  
  Ölelés Mindenkinek!

OTTO Workforce

A történet rövid változata: leléptünk.

Aki követett minket a nyáron, az valószínűleg most nem lepődött meg túlságosan. Elég sokat és elég részletesen írtunk a minket ért atrocitásokról. Fú, most visszaolvastam néhány posztot, és hát konkrétan a hideg futkos a hátamon. Még a szemem is könnybe lábadt. Soha. Soha többé nem akarok olyan kiszolgáltatott körülmények között élni.

Mikor az esküvő után visszatértünk, mérhetetlen letargia kerített minket hatalmába. Az otthon töltött csodás két hét után visszakerülni az otto valóságba, ahol csak egy számsor vagy és nincs szavad… iszonyatos sokkhatásként ért mindkettőnket. Mikor hétfőn munkába álltam, Martina már messziről köszöntött: „Hello Mrs. Gal!” Jól esett, hogy így hívott, de nem voltam éppen a legjobb formámban, ezért nem tudtam kielégíteni a minden részletre kiterjedő kíváncsiságát. Amint visszaemlékeztem a nagy eseményre, elszorult a torkom, és csak el akartam tűnni a Docdata kantinjából. C-nek is jó párszor akadt gyenge pillanata, de együttes erővel átvészeltük a hetet, majd a következőt is, és a hétvégére egészen visszaszoktunk korábbi, vendégmunkás életünkbe.

Sőt! A napsütéssel teli szombat délutánon néhány óráig képesek voltunk elhinni maguknak, hogy már-már jó helyen vagyunk. És akkor az élet tenyere nagyot csattant az arcunkon.

A kerékpártúránkról visszatérvén nekiláttunk egy kis házimunkának. Míg C elindította a mosást, addig én elmosogattam. A szobaajtót szokásunkhoz híven kitárva hagytuk, ahogy az emeleten mindenki, mivel csak azon keresztül lehetett szellőztetni, az ablakok nem voltak nyithatók. Szerintetek mi történt? Hát persze, hogy kiraboltak minket! Öröm az ürömben, hogy csak készpénzt vittek el, de épp elég érvágás volt az a mínusz 130 euró is. Hívtuk Kamilát, a rendőrséget, és akkor megint úgy éreztük, hogy rohadtul nem kéne ilyen aljas emberek és borzasztó körülmények között élnünk. Komolyan elgondolkodtunk rajta, hogy hazajövünk, de anyagi megfontolásból mégiscsak maradtunk. Persze ezek után lett nagy riadalom meg bizalmatlanság a házban. Vannak ötleteink, hogy ki vagy kik követhették el, erről reményeim szerint jövő hét pénteken érkezik egy illusztrációval ellátott történetecske. ;)

Teltek-múltak a hetek, nagy rimánkodások meg balhék után C végül átkerült Inboundra, ahol én is dolgoztam, és ami sokkal testhezállóbb munkakör volt a számára is. Kár, hogy többnyire mégis pickkelnie kellett, és az is, hogy folyton váltóműszakba raktak minket, így tekerhettem naponta 20 km-et mindenféle időjárási viszonyokban, ő pedig egyedül nyúzta szegény Seatkát. Az olyan apróságok, minthogy bemegyek reggel hétre dolgozni és akkor közlik velem, hogy amúgy csak 10-kor kezdek, vagy hogy egyáltalán nincs is rám szükségük aznap, illetve berángatnak a szabadnapomról, hogy mégis kellek, aztán három órányi munka után hazaküldenek… ezek már szót sem érdemelnek.

Az alábbi dolgok összessége viszont már túlment azon a bizonyos határon… Zaklatott összefoglalás következik, amit még Hollandiában tartózkodva írtam a barátaimnak (képzelhetitek a lelkiállapotomat), ezért előre is elnézést kérek az obszcén szavak miatt, viszont úgy gondolom, így válik igazán hitelessé a beszámoló. :$ ^^

***

"egyébként a történet röviden-tömören, hogy konkrétan egy építkezésen lakunk, folyamatosan verik a falat, fúrnak, fűrészelnek felettünk, reggel nyolctól este tízig, így az sem tud pihenni, aki reggeli műszakban van és az sem, aki délutános/éjszakásban, szóval mindenki zombi és kibaszottul fáradt, ingerlékeny, pláne, hogy a karácsony közeledtével most már minden munkaidő 10-12 óra, ráadásul biciklivel kell bejárni a -2 fokban!!! rohadt hideg van itt, és fűtés sincs!!! 15 fok van bent a házban, az emeleten, szóval képzelhetitek, hogy a földszinten mennyi van... 11.

szóval mindenkinek töke kivan

nálunk leginkább az tette fel az I-re a pontot, hogy ugye hétvégén épphogy hazaestünk, máris telefonáltak, illetve üzenetet küldtek 7:45-kor, hogy menjünk be 11-re dolgozni, úgy, hogy egész héten 10 órákat nyomtunk, én meg ráadásul előtte vasárnap is dolgoztam, vagyis az lett volna a hetedik napom egyhuzamban

közben megkaptuk a plant, hogy vasárnapra be vagyok osztva, reggelre, 8-ra, de egy olyan pozícióba, amit még nem is csináltam

halvány fogalmam volt róla, de nem volt tapasztalatom benne

ez eléggé felkúrt alaphangon is, de akkor még jött hozzá Kamila, aki betoppant szombat este, az egyetlen szabadnapomon, hogy kérdőre vonjon, miért nem voltunk reggel elérhetők, mert szükség lett volna ránk a munkában

hát baszdmeg, mert aludtunk?!

kb nem tértünk magunkhoz, hogy mégis mi a frászt képzel

ja :S

de várj xD

vasárnap elmentem melóba, 7:55-kor ott állok a sorban a becsekkolásnál, meglát, odarohan hozzám, hogy ne ijedj meg, ha lesz néhány nem fogadott hívásod tőlem, csak nem találtalak, és azt hittem, elaludtál... -.- el baszdmeg, azt kellett volna

ott voltam fent a kantinban, ha akart volna, megtalál

na mindegy

akkor csináltam ezt a hülye munkát, mindenkit zaklattam magam körül, hogy a frászba kell xD aztán meguntam, és mivel kicsit rosszalkodott a gyomrom, odamentem az első jobcoach-hoz, aki szembe jött velem, és szóltam neki, hogy szarul vagyok, ő meg engedélyt adott a távozásra

délután meghallom Kamila hangját, erre bevetődök az ágyba, hogy nem, engem nem érdekel, hagyjon most már békén

bekopog, C nagy nehezen ajtót nyit, akkor magyarázkodik, hogy valami Gosia szobáját keresi, merthogy jöttek újak, és ez a lány itt mögötte lesz a szobatársa

de C nem tudta  megmondani, úgyhogy beszólt nekem magyarul, hogy szívem, nem tudod, melyik szobában lakik Gosia?

kimászok, megmondom, egy perc néma csend, aztán ilyen sunyi mosoly Kamila arcán, majd elköszön

hát basszátok meg, kiderült, hogy a lány magyar, és hogy a cseh barátja is tud magyarul, és Kamila csak azért tette velük meg ezt a látogatást, hogy "véletlenül" összeismertessen minket, ugyanis nem adott ennek a két szerencsétlennek BICIKLIT, amivel be tudnának járni munkába

hétfőn dél körül jön át a csaj, hogy ne hari, de mikor mentek dolgozni, nem tudnátok minket elvinni, a Kamila azt mondta, hogy nem tud transportot szerezni, de oldjuk meg, mert ott kell lennünk

ÉRTITEK EZT?!

persze, hogy bevittük őket, alap, hogy megtesszük, de miért fájt volna Kamilának személyesen megkérni minket erre? miért kell így laposkúszásban manipulálni?

és ezek után...

mert persze, hogy nincs vége

szóval a műszakjaink időpontja tökre nem esett egybe, mivel ők pickingen voltak, és elvileg 2:30-ig kellett volna dolgozniuk, mi viszont csak egyig, mondtuk nekik, hogy dumálják meg a menedzserekkel és csekkoljanak ki egykor ők is, meg igazából, ha nem kérdezik meg, akkor is nyugodtan megtehetik, 

nem fognak kérdezősködni miatta

mindegy, a csajszi azért elment letisztázni, mire egy másik menedzsert talált az irodában, aki közölte vele, hogy nem is érti a problémánkat, hiszen MINDENKI 1:30-ig dolgozik

a LÓF@SZT!

ennyire értenek már megint a dolgokhoz

ahány munkakör van, annyiféle finish time

kicsekkoltunk mindannyian egykor, hazajöttünk, megbeszéltük, hogy akkor oké, holnap ugyanúgy bevisszük őket, mert nagyjából egy időben kezdünk

ők 15:00-kor, mi 15:30-kor

ők késnek fél órát, de szarni bele, ha nem képesek megszervezni a bejutást, mi nem fogunk azért hamarabb indulni, és ezt ők is, vagyis az újak megértették, meg természetesnek vették, jó fejek egyébként tényleg

közben mi alig aludtunk C-vel, mert folyamatosan erről az egészről beszélgettünk, és nagyon hajlottunk afelé, hogy fel kéne mondani a picsába és itthagyni az egészet, most már tényleg annyi a kavarás, hogy nem éri meg itt maradni, mert idegileg és fizikailag is teljesen tönkre megyünk

a hátam ugye.... azóta is fáj

és baromira meg vagyok ijedve, mert egyre inkább zsibbad abban a pontban

kedden délelőtt felkeltünk, rögtön fogadott minket fészen egy üzenet az egyik lakótársunktól, hogy be tudnánk-e vinni munkába, mert nincs biciklije (szervizben van), de behívták dolgozni, és nagyon-nagyon be kéne mennie, szinte könyörögtek neki a telefonba, úgyhogy igent mondott

mi is igent mondtunk neki, hogy ja, persze, miért ne... egy fő még pont elfér, kicsit szűkösen leszünk, de hát na, kibírjuk

majd ekkor végleg arra az elhatározásra jutottunk, hogy benyújtjuk a felmondásunkat

írtunk az összes menedzsernek e-mailt, majd mikor beértünk munkába, személyesen is felkerestük őket

ja, közben megjegyzem, ha már elfelejtették volna, hogy felettünk folyamatosan építkeznek, úgyhogy nem tudunk aludni, tehát képzelhetitek, milyen idegállapotban vagyunk/voltunk alapból

szóval bementünk Kamilához, ott volt még Monika meg egy másik, számunkra idegen nő is, de ugyanaz, aki ott volt, mikor múlt héten Kamila sírt

Kamila éppen telefonált, majd mikor letette, kérdeztük, hogy megkapta-e az e-mailünket, mire ilyen tök flegmán, hogy ő naponta több száz e-mailet kap, biztos megkapta...

na akkor összenéztünk C-vel, aztán elmondtuk szóban azt, ami a levélben volt

hogy sajnáljuk, hogy így alakult, nem így terveztük, és tudjuk, hogy talán a legrosszabb pillanatban, de muszáj mennünk, mert nagyon komoly gondjaim vannak a hátammal

erre ő összevissza hadovált, hogy ez a busy időszak és nem lehet, vagyis lehet, de leghamarabb is csak négy hét múlva mehetünk el, azaz január másodikán, de tudjátok mit, akkor már elsején... mintha az olyan kibaszottul sokat számítana, még legyünk hálásak, hogy egy munkaszüneti napon hazamehetünk -.-

szóval ment a drámázás, hogy ha bajom van, akkor elvisznek orvoshoz (pénzért), kivehetek pár napot, áttesz másik beosztásba, mondjuk inpakkenre, ami a legkönnyebb (nem... nem a legkönnyebb, már megint kurvára nincs tisztában a munkakörökkel és azok feladatával), de nem, nem mehetünk haza, ő sajnálja, de maradnunk kell

és folyamatosan ezt hajtogatta, hogy maradnunk kell

semmi érv, hogy miért, csakhogy maradnunk kell kell kell

és mikor felhoztuk, hogy mi van, ha csak úgy hazamegyünk? akkor megszegjük a szerződést. oké, de akkor mi van? milyen következményekkel jár? hát az benne van a szerződésben

és nem volt hajlandó többet mondani

adott egy papírt, amit ha kitöltünk és visszaviszünk neki, akkor január elsején hazamehetünk, de egyébként nem, mert nem, mert nekünk maradnunk kell

és a poén!!! XD

ja, ekkor már otthagytuk a picsába, hogy jó, majd meggondoljuk, de előtte még a másik nővel is dumáltunk, mert az is jött, hogy hát ez a legforgalmasabb időszak és senki nem mehet szabadságra, mindenkire szükség van, ezt értsük meg, mire mi jöttünk azzal, hogy oké, mi ezt értjük, de akkor mondjuk ők is lehetnének tekintettel a hátamra, aminek bizony komoly baja is lehet, és súlyos költéseget jelent az itteni ellátása

persze basztak érdemben reagálni bármire is, folyamatosan csak azt hajtogatták, hogy hát de busy weeks, high season, no, no, no, you must stay

elmentünk melózni (kicsit késve, de nem érdekelt senkit, egyedül a scannerek beszerzése volt macerásabb, de megoldottuk), és az első szünetben megbeszéltük C-vel, hogy szarunk bele, akkor másnapra beteget jelentünk, és kitaláljuk, hogyan tovább

ma reggel nyolckor már megint a kopácsolásra ébredtünk, nekem még sikerült visszaaludnom egy kicsit, de aztán felkeltem és a terveink szerint felhívtam a Sickness Departmentet Venrayban, a központi otto irodában, hogy elmondjam, nagyon fáj a hátam, nem tudok dolgozni menni

(már nincs sok hátra, nyugi xD)

jaaaaaaaaa, csak közben kimaradt a POÉN! XD

na akkor majd utána a hívásról

bocsánat xD

szóval melóztunk, közben találkoztunk többször is a magyar lánnyal, meg a cseh sráccal, aki tud magyarul kicsit, és mondták, hogy egykor eljönnek ők is, egyébként is elküldenék őket, mert nincs is már megrendelés, az utolsó órában már csak takarítottak

na és mondja Anita, így hívják a lányt, hogy kaptak kulcsot BICIKLIKHEZ!!!

vittek oda a házhoz két új bringát, és tessék itt a kulcs

leesett? xDD

az egybeesés?

hogy el akarunk húzni és hirtelen kapnak biciklit, mert nem lesz kivel bejárniuk?

na ez volt még ami így kicsapta a biztosítékot, de igazából már csak röhögtünk rajta, hogy mennyire szánalmasak

és akkor a ma délelőtti betegjelentésem úgy történt, hogy kurvára nem történt meg, ugyanis a nő, akinek fogadnia kellett volna a panaszomat ÁTIRÁNYÍTOTTA a hívásomat a DOCDATÁBA, ahol közölték, hogy senki nem mehet betegszabadságra!!!

fogtam, és kinyomtam, majd mondtam C-nek, hogy baszok az egészre, én nem telefonálok többet senkinek, nem beszélek egyetlen ottóssal sem, nem is megyek be ma dolgozni, csomagoljunk és húzzunk a picsába

lementem wc-re, majd vissza fel a szobába, mikor Michal a szemközti szomszédünk megállít, hogy egy kérdés: nem tudnátok bevinni munkába? mondom sorry, de nem, mert nem megyünk

de hát rajta vagytok a planen

mondom tudom, de szarok bele

nem érdekel, elhúzunk a picsába

és ekkor felcsillant a szeme: pénteken én is elmegyek! na gyere csak, beszélgessünk!

mondom oké, de várj, előbb felöltözök, ha nem baj xD

és akkor kijött a másik szomszéd szobából a lány tök kómásan, hogy jól hallotta, hogy nem megyünk be dolgozni?

jól, jól, nem lehet aludni, fasz kivan mindennel, nem vagyunk rabszolgák, basszák meg

azt mondja, akkor ő se megy, elege van, nem tud aludni, rohadt fáradt, biciklizzen a hidegben, mikor így is folyamatosan beteg

gyorsan felöltöztem, mondtam C_nek is, hogy jöjjön át velem a szomszédokhoz, leültünk dumálni, hogy kinek mi a baja, másik két srác is mondta, hogy ők se mennek ma be

szóval sztrájkoltunk ma, és tudjátok mi a különös? hogy egyetlen hívás sem érkezett

senkit nem zaklattak

oké, minket mondjuk nem is tudtak, mert ki volt kapcsolva a telefonunk, de őket se hívták

Tomas egyébként tegnap sem volt, és ma hívta ugyan reggel Kamila, de teljesen más ügyben kereste XD

és itt röhögött, hogy milyen szánalmas ez az egész cég, és hogy ők is basznak bele, legkésőbb pénteken ők is lelépnek, és képes volt bebringázni a céghez meg vissza, csakhogy elmondja Kamilának, legközelebb őt akkor fogja a raktárban látni, ha küld érte egy kocsit XD

szóval a héten hatan hagyjuk el a házat

legalábbis akikről tudunk

és itt tartunk

holnap indulunk

még tervezünk írni egy szép kis levelet Kamilának meg úgy az ottónak a lakhatási körülményekről, meg egyáltalán arról, hogyan is bánnak velünk

és csináltunk egy csomó fotót, ha netán nem fizetnének ki, vagy perelni akarnának

kurva sok bizonyítékunk van arról, hogy mennyi minden nem felelt meg a szerződésben leírtaknak, úgyhogy ha balhét akarnak, nem fogjuk hagyni magunkat"

***

Balhé végül nem lett, és a fizetésünket is megkaptuk szerencsére. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor Franciaországba tartottunk dugig pakolt Seatkánkkal az autópályán, és Maastricht közelében megcsörrent a telefonunk. Mindkettőnké. Egyszerre. De az otto menedzsereknek többé már nem volt fogásuk rajtunk. Szabadok lettünk.

Összefoglalva tehát: az otto éhenhalás ellen, kalandozásra, bulizásra JÓ LEHET, de egyébként senkinek NEM AJÁNLOM ezt a kizsákmányoló, undorító, modern rabszolgatartó vállalatot. Remélem a gugli teszi a dolgát, és sokakhoz eljuttatja ezeket az információkat, akik a cég felkeresésén gondolkodnak. Nekik azért ajánlom a korábbi posztjainkat is, főleg a nyáriakat, azokkal lesz számukra teljes a kép.

És akkor végezetül következzen néhány jó tanács és információ kezdő ottósoknak:

• Mindig számíts a legrosszabbra, és ne lepődj meg, ha még azon is túltesznek.
• Ne bízz senkiben! Tartsd elzárva, elrejtve az értékeidet.
• Állj ki magadért!
• Mindig legyen legalább 170-200 euró spórolt pénzed, mert sosem tudhatod, mikor kényszerülsz hirtelen távozásra.
• Mindig tarts magadnál fertőtlenítő kendőt és zselét, ha nem akarsz csúnya dolgokat elkapni.
• A beosztásodat mindig előzőnap este tudod meg, de a kiírt kezdés időpontja bármikor megváltozhat.
• Ha a neved mögött FLEXPOOL-t találsz, az azt jelenti, hogy aznap nem dolgozol, de ne ijedj meg, ez bármelyik percben megváltozhat. Ha mégsem hívnak be, aznapra nem vonnak le tőled szállásdíjat.
• Ha a neved mögött RV szerepel, azt jelenti, légy készenlétben, bármikor behívhatnak melózni a nap folyamán. Függetlenül attól, hogy dolgoztál-e vagy sem, aznapra is le fogják vonni tőled a szállásdíjat.
• Ha nem tetszik egy munkahely, a venray-i központ felhívásával blokkoltathatod, így többé nem fognak oda küldeni. (Ha mégis oda osztanának be, jelezd a szállásmenedzserednek, hogy te oda nem mész, ezt már egyszer letárgyaltad Venray-jal.) 
• A munkahelyek is blokkolhatnak téged, ha nem elégedettek veled.
• Nincs fix helyed!  Hiába mondták neked az itthoni irodában a dilettáns hölgyemények, hogy itt vagy ott fogsz dolgozni, itt vagy ott fogsz lakni, SEMMI SE LESZ ÚGY. Ha netán mégis, akkor irtó mázlista vagy.
• A fizetést négyhetente utalják keddi napokon. (Banktól függ, 1-2 napos csúszás előfordulhat.)
• Az előleget csütörtökönként kapod. (Banktól függ, 1-2 napos csúszás előfordulhat.)
• Minden megkezdett munkanapodért (mindegy hány órát dolgoztál) 30 euró előleget kapsz (23 év felett), amit csütörtöktől szerdáig számolnak. Tehát ha dolgoztál csütörtökön, szombaton, kedden és szerdán, akkor 4x30=120 eurót fognak utalni neked csütörtökön.  
• Maximum 150 euró előleget kaphatsz egy hétre. Hiába dolgozták hat napot, akkor is csak 150-et fognak utalni.
• Ne lepődj meg, ha mínuszos a fizetésed. Könnyedén megtörténhet, ha sokszor hazaküldenek 3-4 órányi munka után. Annyi idő alatt még nem keresed meg az előlegedet, amit ugye előre kifizetnek, függetlenül attól, hogy hány órát dolgoztál. 
• Nagy általánosságban a szlovákok jobb fejek, mint a lengyelek. A csehek a szlovákoknál is barátságosabbak.
• Nagy előny, ha van saját autód, mert a legtöbb szállás közelében nincsenek boltok.
• Ha Hollandiában vagy elszállásolva, akkor Lidlben és Aldiban tudsz kedvező áron vásárolni. Az Albert Heijn, a Jumbo és az Emté jóval drágábbak, viszont minőségi és márkás (Coca-Cola, Nescafé, Nutella, Becel (Flóra margarin), Robijn (Coccolino öblítő) stb., frissen sült bagett!) termékeket csak ezekben az üzletekben fogsz találni.
• Ha Laarbruch-ban laksz, Németországban, akkor a weeze-i Penny-t javaslom, valamint az Aldit, ezek még - mondjuk úgy – elérhető közelségben vannak. Ha van autód, a goch-i Kaufland a neked való hely.

Hát ennyi. Ha valami még eszembe jut, kiegészítem.

Még élünk!

Szégyelljük össze-vissza magunkat, amiért méltatlanul hanyagoljuk szegény blogunkat!

Utoljára C ügynök írt beszámolót, annak is több mint négy hónapja. Pedig aztán rengeteg minden történt azóta. Többek között az, hogy magunk mögött hagytuk Hollandiát és hazaérkeztünk Magyarországra. Erről muszáj majd egy bővebb posztot írnom, de az sajnos nem most lesz. Késő van már ahhoz, hogy felbosszantsam magam az Otto Workforce szánalmas működésén. Csak szerettem volna egy kis életjelet adni magunkról, ha már rányomtam a böngészőben a DC Kalandok könyvjelzőre.

Ígérem, hamarosan normális bejegyzéssel jelentkezem, addig is itt egy kis sajt, mert hiányzik C. :D

Fijn weekend

Ha már a blogunk címe kalandokra hívja fel a kíváncsi olvasó figyelmét, akkor meg kell ragadnom az alkalmat, hogy pár sorban beszámoljak az előző hétvégénk kalandjairól. Valahogy arról, hogy mióta visszajöttünk mi minden történik velünk itt Hollandiában munka, meg anyagi frontokon, inkább beszélni sem volt kedvem, nem hogy írni. Volt itt besurranó tolvajlás, idegeskedés Monyika meg Levendula miatt, borzalmas hülyén megcsinált beosztások, együtt és külön dolgozások, de valahogy mindig a kitartás győzedelmeskedett és még mindig nem tudtak se kirúgni se elzavarni az Ottótól, így a héten megkezdjük a hatodik hónapunkat a tengerszint alatt. Most egy kis változatosságot hozott plan és docdata központú életünkbe (majdnem) keresztapám szombati látogatása. De szombatról szót ejtvén meg kell jegyeznem, hogy a hétvége a docdatában indult, majdnem két óra volt mire elhagytuk a munkahelyünket egy szokatlanul és váratlanul elnyújtott műszak után. 11 óra körül, “frissen” ébredve a szemetet vittem le, mikor Józsit a konyhában találtam. Kálmán barátunknál érdeklődött egy bizonyos mösziő Gál után, franciául. Kálmánról tudni kell, hogy nem hívják Kálmánnak mert cseh, és mint ilyen, se franciául sem pedig magyarul nem ért kellőképpen, kiváló angol tudásával pedig nem segített a helyzetén. Személyes jelenlétem oldotta fel a patthelyzetet. Rövid beszélgetés és körbevezetés után a rendszer romlottságát és a helyzet tarthatatlanságát megállapítva útra keltünk Hágába. Ellenkező irányba indultunk persze, hogy második otthonunkat meglátogassuk, és midőn megtekintettük a méretes raktár- és irodaházakat, tudatosult mindannyiunkban, hogy Rotterdam a maga felhőkarcolóival, Európa legnagyobb kikötőjével és minden várakozásunk szerint nyüzsgő belvárosával közelebb esik hozzánk, mint Den Haag, vagy ahogy még erre felé hívják: s’Gravenhaag. Egyébként is, ki tudja ezt kiejteni? Rotterdam “it is”! Alig parkoltuk le a kocsit egy már-már fényűző garázsban a vasúti pályaudvarhoz közeli bevásárlóközpont alatt, már bent is találtuk magunkat egy Tourinform irodában, ahol Józsi beszerezte a város térképét és a franciául kiválóan beszélő dundi hostess legfrissebb programajánlatát. Megtudtuk, hogy a város homlokegyenest másik végén James Bond tematikájú kiállítás tart nyitva délután ötig, a Kunsthalban. Uccu neki, siessünk – mondtuk, majd elindultunk ellenkező irányba, hogy 50 méterre kávéval és süteménnyel ünnepeljük meg elhatározásunkat a “Holland Nemzeti Douwe Egberts Kávézóban”. Térképpel a kezemben, utat mutattam a társaságnak, ügyet sem vetve a telefonomból méltatlankodó GPS hangjára, ami szerint a Kunsthal nem arra van, amerre mi követtük a villamossíneket. Legalább volt műsor, mert egy betépett néger kerékpározott gyalogos tempóval a síneken, a mögötte araszoló combino utasainak csendes bánatára. Az az idős nyakkendős úr sem volt kimondottan zaklatott, aki jó szándékkal kisétált az úttest közepére, hogy a biciklistát karon fogva leterelje a sínről. Ellenben a kerékpáros kifejezte felháborodását amikor tudatosult benne az eltérítése, és a kezéből pisztolyt formázva igyekezett lelőni az önjelölt forgalomszervezőt. Az agresszió ilyetén jelére már a villamosvezető is kiszállt és hangot adott abbéli véleményének, hogy a bringás ahelyett, hogy lövöldözik, inkább közösülhetne análisan egy ananásszal. Síkosítatlanul. Mikor a zajra a környék többségét alkotó afrikaiak is kiléptek a boltjaik elé, elraktam az okostelefonom és tovább álltunk. Nagy forgalmú széles utak kereszteződésében szólítottunk meg egy nénit, aki angolul csodásan útbaigazított minket, és az esővel dacolva, végül elértük a kiállítás helyszínét. Pont olyan volt, amilyenre számítanátok, ha a Designing 007 című kiállításra beléptek. Régi és új kellékek, díszletek, forgatókönyv részletek, sőt Ian Fleming írógépe is megtekinthető volt, a Louvre-t megszégyenítő tömegben, kekec biztonságiak gyűrűjében. Liberális francia eszmékben érlelt vendégünk persze nem mutatott sok együttműködési hajlandóságot az oktalan szabályok betartására, de felháborodásán felülkerekedve hajlandó volt a hátizsákját fél vállra vetni, és a kabátját a hátán viselni, nem pedig a karján. Mint megtudtuk egy következő teremben, az utasítás helytelen volt, a hátizsákot ugyanis nem fél vállról, hanem elölről belebújva kell viselni a kiállítótermekben. Ám legyen. Jogosan merül fel a kérdés, hogy egy világklasszis kiállításra miféle alakok mennek kabátban és hátizsákkal. Hát azok a turisták, akik meglepve tapasztalják, hogy a rotterdami Kunsthal ruhatára elégtelen befogadóképességű, és nem volt módjukban a fent említett ázott kiegészítőktől megszabadulni, így vizesen, hátizsákokkal, araszoltunk a tömegben hátha a 190 cm magas hollandok közt megpillantunk egy Aston Martin makettet, vagy Walther pisztolyt. Korrekt helyezkedéssel valóban nagyon érdekes, és kultúrtörténetileg jelentős tárgyakat vehettünk szemügyre, pl Pierce Brosnan Ericssonját, amivel ‘97-ben távirányított egy BMW-t a vásznon, de még a hatvanas évek kaszinójeleneteinek eredeti ruháit is elénk tárták, Goldfinger arany szmokingján már fogott picit az idő vasfoga.

Mivel sötétedés előtt végeztünk a kiállításon, az Erasmus Hídtól egyenesen a kocsihoz mentünk, még jó, hogy a városháza is útba esett. A nagy és puha citroenbe már azzal az elhatározással ültünk be, hogy megyünk Németországba. Így is lett. A szokásos bevásárlásunkat most először, seatka nélkül intéztük, és megragadtuk az alkalmat, hogy a sógorokat is bemutassuk Józsinak. Itt kaptam egy szép nagy bögre forralt bort, csevegtünk és dohányban füstölődtünk a laktanya társalgójában. A társaság és a 49B hangulata megérte a kitérőt. Ahogy fogy az időnk, már-már sajnálom néha, hogy nem jártunk oda többet, vagy ebben az egyébként is elfuserált életszakaszban nem lakhattunk közelebb, mint mondjuk tavaly. A vasárnap az autópályán ért minket vissza Sprang-Capellebe, ahol megaludtunk a munkásszállónkon, és (mivel D ügynöknek jelenése volt éjszakás műszakban a docdatában) már nélküle keltünk útra Belgiumba, egy jó féle tradicionális pommes ftites reményében. Itt Turnhout belvárosát fotózhattam esőben, meglátogattunk egy templomot is, majd felháborodtam a flamandok hozzá(nk) állásán, és kisétáltunk az első étteremből, ahol helyet foglaltunk. Épp csak nem tagadták meg a kiszolgálást a - vallonokra jellemző -, francia nyelv hallatán. Az után, hogy “we only have English menu" és egy gyűrött fénymásolatot basztak elém (a szóhasználat csak enyhe túlzás) mindketten jobbnak láttuk, ha távozunk, és inkább egy kisvárosi kifőzdében találjuk meg a számításunkat. Ami engem illet meg is találtam, de Józsi szerint inkább vallon földön kell ezt megkóstolni, mert hiába utaztunk érte sokat, ez nem volt az igazi. Valóban hollandos fritu volt, nem tudhatom, hogy csinálják délen, de várom a napot, mikor megtudhatom. Hazaérvén Józsi távozott tőlünk, én pedig D ügynököt vittem munkába. Este ahelyett, hogy aludtam volna, vártam, hogy végezzen, amikor is érte mentem. Sokkal nyugodtam voltam így, mint hogy biciklivel kelljen éjszaka utaznia. Tíz km, bringával, esőben, éjszaka. Kétszer… El is érkeztünk a jelen realitásába, mert valószínűleg fél órán belül végez a mai műszakjával és haza kell tekernie. Szurkoljatok hát érte, hogy ameddig itt kell lennünk, minden nap épségben és egészségben járja meg az utat, illetve hogy seatka is hasonló ép és egészséges állapotban vigyen majd minket haza :)

Férj és feleség

Harminc napja vagyunk házasok, ami egyrészt nagyon távolinak tűnik már, másrészt viszont mintha csak tegnap lett volna, hogy a szeretteink és barátaink előtt hivatalosan is összekötöttük egymással az életünket, és közben mégis olyan érzésünk van, mintha az egész meg sem történt volna soha. Teljes időzavar.  :)

Október negyedike volt tehát A Nagy Nap. Ha valakinek még nem említettem volna, azért választottuk…khm…izé…választottam ezt a dátumot, mert 2012. 06. 06-án kérte meg C a kezemet. És ez hogy függ össze a 2014. 10. 04-gyel? Hát úgy, hogy ha a hónapot és a napot összeadjuk, kiadja az évet. Tudom, tök hülye vagyok, de akaratlanul is kombinálok a számokkal. Ráadásul ez volt az egyetlen olyan nap az évben, ami szombatra esett, szóval nem tudtam nem jelnek tekinteni. :)

Agent E emlékeztetett rá minket rá, hogy ha a filmekből, sorozatokból valamit megtanulhattunk, hát az az, hogy az esküvők soha nem úgy alakulnak, ahogy azokat eltervezik, mégis olyan tökéletlenül lesznek tökéletesek. Persze én is sejtettem, pláne az 1600 km-es távolságból történő szervezés okán, hogy nem fog minden simán menni, és ahogy az lenni szokott, nem is ment simán, de utólag visszagondolva nem volt azért rossz. Tényleges emlékképek helyett viszont sokkal inkább érzelmek maradtak meg bennem, főleg az, hogy mennyire boldog voltam.

De kezdjük a legelején!

A fülfájással végződött legánybúcsú után hajnali hét órakor már szólt ébresztőm, ugyanis nyolc órára E-vel együtt időpontunk volt a fodrászhoz. Átgázoltam Marcin, aki illegálisan aludt a „nappalink” kihúzhatós kanapéján, majd gyors mosakodás, aztán bevarázsoltam a kontaktlencsémet a kialvatlan, vörös szemeimbe. Csekkoltam a fülemet, nem kimondottan fájt, aminek rögtön megörültem. C is elkészült, megvártuk E-t a szobájuk ajtaja előtt, majd a három szundító fiút (B., G., M.) hátrahagyva kocsiba pattantunk, összeszedtük a kellékeket otthonról, és beültünk Szilvihez, aki épp akkor fejezte be mama frizuráját. Megmosta a hajam, becsavarta, jó sok lakkot fújt rá, hogy tartsa magát, majd helyet cseréltem anyával a búra alatt. Kissé szorított az idő, 11-re a sminkesnél kellett volna lennem, de még nem voltam kész, E meg még annyira se, úgyhogy az időközben megérkező Anita felhívta barátnőjét, hogy valószínűleg késni fogunk. Ebből végül fél óra lett, C apuja fuvarozott el minket. A sminkelés alatt nagyon ideges voltam, valamiért tartottam tőle, pedig a végeredmény igazán szép lett. Fél egy körül jött értünk C (szmokingban) és Marci, és alig estünk haza, máris betoppant Etti és Solya, és végre egyesült a kingDEM. :D Gyors bemutatkozások, puszik, ölelések, aztán ugyanez mamánál, mert átrohantunk enni (aznap addig még csak egy sajtos rudacska volt bennem).

Fasírt volt a menü, aztán kávéztunk, majd magam után vontam a két E-t, S-t és M-et, hogy a fodrász elvégezze rajtam az utolsó simításokat.

A következő lépés az öltözködés volt, ami sokkal tovább tartott, mint gondoltam volna. Túl jól szórakoztunk a lányokkal közben.

Kettőre terveztük a fotózást, a fiúk három körül félve kopogtattak a szobám ajtaján, hogy jelezzék, jövendőbeli férjem nagyon, de nagyon ideges már. Kicsit gyorsítottunk a tempón, olyannyira, hogy a fátylam ferde lett, szegény E-nek pedig a sminkjét végül az utcán kellett befejeznie.

Körbejártuk a várkertet, és iszonyatosan sok jó képet csináltak rólunk a lányok, amiket ezúton is hálásan köszönünk nekik. :)

Belebotlottunk még egy lengyel turistacsoportba, akik először csak messziről fotóztak a telefonjaikkal, majd mikor közelebb értünk, énekelni kezdtek. Gratuláltak, még több fotót csináltak rólunk, aztán közös képeket is akartak… :D

Nem emlékszem pontosan, mikor érkeztünk meg a házasságkötő terembe, de már mindenki ott volt rajtunk kívül. Anya szerint elkéstünk, szerintem meg nem. :P Fotós lányaim gyorsan átöltöztek, anyáék leengedték az uszályomat, megigazították a ruhámat, ittam egy kis életmentő vizet, aztán kezdetét vette a ceremónia. 

Elhatároztam, hogy nem fogok sírni, ezért direkt nem néztem a násznépre, sőt, az anyakönyvvezetőre se nagyon figyeltem, próbáltam elterelni a gondolataimat. Néhány példa: Ahhoz képest, hogy nem sikerült kék virágot szerezni, tök szép lett a csokrom. Ez a terem is egész korrekt. Még nincs is sötét odakint. Az jó, akkor mégsem sötétedik olyan korán. Ú, azért lehet, hogy nem ártana néha figyelni a szövegre, mert csinálnom kell dolgokat. Oké, akkor most álljunk fel. Jó hangosan és érthetően fogod kimondani az igent, oké? A francba, hát nem elcsuklott a hangom! Nem így akartam… Na mindegy. C olyan cuki. Nem! Másra figyelsz, mert mindjárt könnybe lábad a szemed, és elkenődik a sminked. Az nagyon csúnya lesz! Tök jó zenéket válogattam. 

Úristen, most írtam le először az új nevem: de ronda lett! Mintha a nagyobbik gyűrűt húzta volna az ujjamra, nem találom a követ. Oké, téves riasztás, csak bamba vagyok. Remélem, nem ejtem el a gyertyát, vicces lenne, ha felgyújtanám a termet. Nem, igazából nem lenne az. Ne is gondoljunk rá. 

Oké, sikerült túlélni, ez is megvolt. Ajaj, szülőköszöntés, remélem, senki nem sír, mert akkor én is fogok. Gondoljunk valami viccesre! 

Hát ezt jó gyorsan letudtam, még felénél se jár a zene. De finom ez a pezsgő! De miért nem issza meg senki? 

Most ciki lenne, ha én meginnám? Mindenki visszateszi a tálcára egy-két korty után, pedig tényleg nagyon finom. Na, jó, akkor én sem iszom meg, tessék, vigye csak el…

A gratulációk fogadásakor viszont már tényleg könnyeztem egy kicsit, a két meghatottságtól zokogó nagypapa engem is elérzékenyített. :)

A násznép autókba pattant, és konvojban eldudálta magát a panzióba, ahol rozmaringág tűzés, csokor és combfodor dobás után újabb fotózkodás kezdődött, mialatt egy semmiből felbukkanó, egyáltalán nem szomjas, kerékpáros komikus szórakoztatta a vendégeket.

Vacsoráig még fél óra volt hátra, így zenei aláfestéssel képeket vetítettünk addigi kalandjainkról, miután Agent B ceremóniamesterünk tósztot, Agent E pedig beszédet mondott… valamit a szeretet adásáról, megosztásáról, birtoklásáról. :P 

Végigkuncogtam azt a részt, C meg nem tudta mi bajom, próbált lepisszegni, mert nem vette a poént. Persze valójában ki volt akadva, mert épp azelőtt állította meg a panzió morcos tulajdonosa, hogy panasz érkezett, túl hangosak voltunk az éjjel, és hát akkor még nem volt lakodalom. Na már most, miért pont a pohárköszöntő előtt kell megállítania a VŐLEGÉNYT, és ezt közölni vele? Ott volt egész délelőtt, rendezkedett a barátaival, nyugodtan szólhatott volna neki akkor is, de nem, a gonosz asszonyságnak pontosan akkor kellett rúgnia egyet belé, nehogy már felhőtlenül élvezni tudja az estét, amire már olyan régóta készült. Egyszerűen szánalmas és visszataszító viselkedés.

Vacsora előtt volt még egy kis meglepetésünk a násznép számára, pontosabban egy küldetésünk. Szerettük volna feldobni valamivel az estet, viszont se C, se én nem vagyok oda a hagyományos, cikis, lakodalmas játékokért (különben is, ez egy kémesküvő!), ezért Agent E-t bíztam meg azzal a feladattal, hogy kerítsen nekünk valamit erre a célra. Így kapott az estére mindenki egy saját küldetést, egy likvidálandó személyt és egy tárgyat (pohár, öv, tiara, zsebkendő, szalag stb.), amivel az illetőt el kellett tennie láb alól (természetesen csak képletesen), teljesen titokban, hogy mások ne jöjjenek rá a tettére. A feladat ezen része persze nehezen ment, így el is tekintettünk tőle, főleg azért, mert jó volt látni, mennyire élvezik a vendégek a játékot. Nem gondoltam volna, hogy ekkora sikert fog aratni. :)

A vacsora nagyon finom volt, mind a leves, mind pedig a főfogás – bár a húsok lehettek volna melegebbek. A sütik is isteniek voltak, köszi mindenkinek, aki közreműködött az elkészítésükben!

A nyitótáncunk is jól sikerült, ahhoz képest, hogy nem sokat tudtunk gyakorolni és mindketten bénák vagyunk a tánchoz. Bebizonyítottuk, hogy lehet tangóra keringőt táncolni. :P

Ezt követően kezdődött VOLNA a buli, csakhogy mindenki teleette magát, és nem bírt mozdulni, vagy még nem ivott eleget ahhoz, hogy levetkőzze gátlásait, vagy csak szimplán nem jött be nekik a gondosan összeválogatott lejátszási listánk, aminek az elkészítésébe szinte minden szabadidőnket beleöltük Hollandiában. Már a meghívókkal próbáltuk jelezni, hogy ez nem egy hagyományos esküvő lesz, tematikája van, ergo aköré fog épülni az egész, de úgy látszik, túlságosan elrugaszkodtunk magyarságunktól, a többség még nem elég nyitott az efféle „újra”. Így hát B tervhez kellett folyamodni, hogy ne csak én legyek a táncparketten a kishúgommal, Nikivel és C-vel. Még jó, hogy C apunál volt tartalék lejátszási lista, tele mulatósokkal, amiktől én már majdnem a hajamat téptem, másoknak viszont még mindig nem volt elég mulatós.

C picit felöntött a garatra, őt is rosszul érintette, hogy ennyire nem lett sikere a válogatásunknak, amibe szívünket-lelkünket, közös életünk állomásainak összes táncolós dalát beletettük. Ekkor volt egy kisebb elszomorodásom, nem bírtam tovább táncra kérni az embereket, akiktől menyasszonyként!!! folyamatosan elutasító választ kaptam. Felvágtattam az emeletre, de Bálint útközben megállított, hogy ne aggódjak C-ért, vigyáznak rá, valamint, hogy elmondja (C-nek már nem is merte említeni), a gonosz banya az imént mondta neki, hogy éjféltől csendesedjünk el! Éjféltől? ÉJFÉLTŐL? Egy lakodalomban?! Csak kicsit ment fel bennem a pumpa. Mondtam Bálintnak, hogy csináljon úgy, mintha meg se hallotta volna, akkor lesz vége, ha hazamennek az emberek, előbb biztos nem. Az a nő nem normális, örülhet, ha egyáltalán kifizetjük ezek után!

Felértem az emeletre, lerogytam a kanapéra és elpityeredtem. Szandra és Niki utánam jött, majd Gergő is, próbáltak vigasztalni, hogy felesleges ilyenen fennakadni, nem lehet mindenkinek megfelelni, a gonosz banyával meg egyáltalán ne törődjek. És rányitották a szememet arra is, hogy nem feltétlenül látom jól a dolgot, ha úgy gondolom, hogy nem jó a buli, mert bizony az emberek odalent szórakoznak. Ha épp nem is táncolnak, de jól érzik magunkat, különben már nem lennének ott.

Összeszedtem magam, elindultunk lefelé, belebotlottunk E-be, ő is mondott pár vigasztaló szót, majd belefutottunk egy VONATBA! Pontosabban A vonatba, amiről szintén megállapodtunk C-vel, hogy a mi lagzinkban ilyen aztán nem lesz. Hát lett. Nagyapa legnagyobb örömére. :) És ez mozgatta meg leginkább az embereket, mindenki csatlakozott, és innentől kezdve tényleg táncoltak. 

A vonat után lement még egy-két szám, amit végigroptam, aztán Bálint és Gergő figyelmeztettek, hogy mindjárt menyasszonytánc, szerintük pihennem kéne egy kicsit, én meg csak legyintettem, hogy menni fog. Gergő hozott nekem valami italt, de hiába kérdeztem, mi az, azt mondta, hogy ne foglalkozzak vele, csak igyam meg. Aztán felcsendült az első menyasszonytáncos nóta, én pedig, ahogy az este folyamán szinte megállás nélkül, most is táncoltam. 

Kézről kézre adtak a vendégek, és bár elfáradtam, nagyon élveztem. Olyannyira belefeledkeztem, hogy mama szólt, fel kéne mennem, vagyis mennünk átöltözni.

Miután ez megtörtént, lent az előtérben bilincs kattant a csuklómra. Menyasszonyrablás! 

C-nek három próbát kellett teljesítenie, hogy visszaszerezzen. Volt egy szkanderezés Marcival, kapott egy találós kérdést az édesapjától, majd pisztolypárbaj következett G ügynökkel.  Egyszerűen zseniális volt. Mármint az ötlet a barátok részéről és a kivitelezés is. Nagyon imádtuk! :)

Kis pihi után megérkezett a tortánk, amivel már nem igazán voltunk elégedettek. Túlságosan „mesésre” sikeredett, mind a marcipánfigurák a tetején, mind pedig maga a torta. Valahogy sokkal komolyabbat képzeltem el, de legalább a többségnek ízlett. 

Mindezek után betettem a modern, bulizós lejátszási listánkat, amit direkt éjfél utánra állítottunk össze. Hatalmas parti kerekedett a lakodalom végére, még jumpstyle-t is nyomtam a menyecske ruhámban. Fergeteges lett a hangulat és hihetetlenül jól éreztem magam. Soha nem hittem volna, hogy én valaha is ennyit fogok táncolni mások előtt. :)